Magyarország különleges pontján járunk, ahol a Duna áttöri a Kárpátokat – miközben az útjában álló bástyát, a Szent Mihály-hegyet éles, csaknem visszaforduló kanyarral kerüli meg. A hegy erdei nem a magas korukkal, sokkal inkább különleges táji értékeikkel és természetességükkel tűnnek ki, miközben többféle fenyegetéssel is szembe kell nézzenek.

A 484 m magas Szent Mihály-hegy a Dunakanyar központi eleme és egyik leglátványosabb természeti képződménye, amely Visegráddal szemben meredeken emelkedik a víz fölé. Aránylag idős, 100 év közelében lévő erdőből 370 hektárnyi borítja a hegy tetejét, valamint déli és Nagymaros feletti oldalait. Ebből 70 hektár körül jár a 150 évnél idősebb állományok összterülete, amelyek inkább a belső, magasabb fekvésű részeken találhatók, több darabban, egészen Zebegényig. Az állami tulajdonú erdők fokozottan védettek, és a Natura 2000 hálózathoz tartoznak. Fő fafajaikat tekintve változatosak: molyhos tölgy, csertölgy, kocsánytalan tölgy és bükk uralta állományok egyaránt előfordulnak. A talajvédelem szempontjából fontos, gazdasági szempontból csekély értékű erdőkben nincs faanyagtermelés. A Duna–Ipoly Nemzeti Park egyik tervezett magterülete a Börzsönyben. Sajnos komoly veszélyt jelent a terület erdeire a betelepített muflon taposási kára, ami erózióval, néhol sziklaomlással jár, valamint az idegenhonos inváziós fásszárúak – főként a bálványfa – terjedése a sziklagyepeken.