A Szarkádi-erdő a Tihanyi-félsziget délnyugati oldalán található. A változatos domborzatú erdőtömb egészen a Balaton-partig húzódik, ahol természetes módon találkozik a nádasok szegélyezte vízfelülettel – amire sehol máshol nincs példa a tó körül. Az erdő legidősebb fákból álló részét a Levendula Erdei Iskola körül találjuk. 

A jelenleg cseres-tölgyesnek besorolható Szarkádi-erdő ritkás fás legelő lehetett abban az időszakban, amikor az intenzív fahasználatok miatt a félszigeten alig maradt zárt szálerdő. Ennek a kornak tanúi a néhol ma is magukban álló matuzsálemek, amelyeket ma már gyakran felnövekedett erdő vesz körül. A cser-, kocsánytalan és molyhos tölgyeken túl a nemzeti parki források szerint olasz tölgyek és erdélyi kocsánytalan tölgyek is színesítik az erdőképet, a sok további elegyfa – például mezei juhar, mezei szil, virágos kőris – mellett. Az aljnövényzet fajai közül a bíboros kosbort és a nagyezerjófűt érdemes kiemelni. Az erdő állatvilága szintén gazdag – a nagytestű bogárfajok és a harkályok stabil jelenléte az idős fáknak is köszönhető.

A Szarkádi-erdő védett és egyben a Natura 2000 hálózat része (Tihanyi-félsziget). Az erdőkben nincs hagyományos faanyagtermelés, ami segít megőrizni az értékeit. Az idős, néhol 170 év feletti korú fákból álló erdőrészletek összterülete 20 hektár körüli. Az idős famatuzsálemek lassú pusztulása nem tartóztatható fel hosszú távon, de szakszerű természetvédelmi erdőkezelés mellett még hosszú ideig betölthetik élőhelyi funkcióikat. Veszélyeztető tényező ugyanakkor a félsziget bolygatott növényzetéből származó idegenhonos fajok állandó nyomása.