NYÉKI-HEGY

NYÉKI-HEGY

Az erdőkkel körbevett Pesthidegkút egyik legidősebb fákból álló erdeje a 61-es villamos hűvösvölgyi végállomásától közelíthető meg legegyszerűbben. Az Ördögárok, Hársakalja és Nyék kerületrészek, valamint a Hármashatárhegyi vitorlázó repülőtér határolja. Csak a távolból látható érdekessége, hogy 1933-ban cserkészek a történelmi Magyarország formáját idéző alakzatban telepítettek feketefenyőt a legnagyobb erdőrészlet közepén, a Nyéki-hegy Ördög-árokra néző oldalán.

A 305 m magas Nyéki-hegyet, valamint a 374 m-es Vadaskerti-hegyet borító, mintegy 120 hektár területű idős, 140-160 évnél idősebb erdőfolt a Natura 2000 hálózat része, védett területen áll, és állami kezelésben van. Kétféle, örökerdő és faanyagtermelést nem szolgáló üzemmódba sorolták az erdőrészleteket. Az erdőket a kocsánytalan, cser- és molyhos tölgy mellett a virágos kőris jellemzi, illetve az üdébb részeken akár bükk is előfordul. A telepített fenyves tájidegen fafajokból áll, de területe elenyésző a folt egészéhez képest. Az erdőben gyalogos és kerékpáros útvonalak haladnak át. Több helyen ágakból épült kunyhómaradványok jelzik, hogy hajléktalan emberek időről időre az erdőben éjszakáznak.

Megközelíthetősége: A hűvösvölgyi villamos- és autóbusz-pályaudvartól indulva átkelünk a Hűvösvölgyi úton, ahonnan (a lángosos mellett elhaladva) a kék, illetve sárga jelzéseket követve járhatjuk be a hegyet, amelyet jelöletlen utak is behálóznak.

ADATLAP

FAFAJOK

  • BÜKK
  • GYERTYÁN
  • KOCSÁNYTALAN TÖLGY
  • CSER
  • VIRÁGOS KŐRIS

KÉPGALÉRIA

Tölgycsonk – fontos élőhely denevérek számára

Fotó: Gálhidy László

Az Ördög-árokba dőlt koros csertölgy

Fotó: Gálhidy László