Nem csak a főváros, hanem az egész ország egyik legértékesebb erdeje található a Budai-hegység Normafa nevű kilátópontja és kirándulóhelye körül. Több mint 300 hektárnyi idős erdőben, 140-200 évesnél idősebb fák – hatalmas bükkök, tölgyek, hársak és barkócaberkenyék – százai alatt kanyarognak az utak, amelyeket hétvégente kirándulók, terepkerékpárosok, kutyasétáltatók, télen szánkózók tömege vesz birtokba. A sokféle emberi igénybevétel és a fejlesztések sora egyre nagyobb nyomot hagy az erdőn, amely ma még őrzi természeti értékeit. Inkább több, mint kevesebb szerencsével ez így is maradhat – talán egy ideig.

A Budai-hegység déli részén található erdőterület a főváros és Budakeszi között húzódik. Legmagasabb pontja a János-hegy, amely az Erzsébet-kilátóval koronázva 526 m magasan emelkedik a táj északi végén. Az idős erdőtömb Zugliget és Budakeszi között leginkább kiszélesedve egészen Csillebércig nyúlik le. Egységes túraúthálózat szövi be minden zegét-zugát, és a Budakeszire néző lejtőjének nagyjából a középvonalában kanyarog végig a gyermekvasút pályája is, több megállóval. A 495 m magasan fekvő Normafa és környéke tehát csak kis része a szóban forgó erdőterületnek, ám jellegét, fekvését, népszerűségét tekintve természetvédelmi, turisztikai és talán „spirituális” szempontból is a középpontjának tekinthető.

A néhol 200 év feletti fáknak otthont adó erdők több száz hektárt tesznek ki – ehhez hasonló méretű idős maradványokkal az országban csupán a Bükk-fennsíkhoz csatlakozó lejtőkön találkozhatunk. A legöregebb erdők egy nagyobb tömbje a Normafát a János-heggyel összekötő gerinc alatt, a budai Zugligetre néző lejtőket borítja. Nagyjából a Libegő nyiladékától a Kis-Norma lejtő–Harang-völgy vonaláig húzódik ez a 180 éves fáknak helyet adó folt, a János-hegyi út és a Tündérhegyi út között, benne az Anna-réttel és más kisebb-nagyobb füves lejtőkkel. (A downhill kerékpárosok előszeretettel cikáznak át rajta.) Az ennél is nagyobb területű, 200 éves fákkal is jellemezhető erdők félkaréja a hegygerinc nyugati oldalán, Budakeszi irányában fedi palástként a hegyoldalt, a János-hegyi-nyeregtől Csillebércig. Sajnos a folt sok helyen „lyukas”, ahol különféle korú fiatalosokkal találkozunk, bennük pusztuló hagyásfákkal.

A nyugatra tekintő erdőrészt 1893-ban vásárolta meg a főváros a szomszéd településtől, neve azóta is Budakeszi-erdő maradt. A Zugligetre néző lejtő erdei – ha jól tudom – a Sigray-család tulajdonában voltak. A Normafa környéki réteket legeltetésre (a Dunántúlról a pesti vágóhidakra terelt szarvasmarhák kondíciójának javítására) használták, így nem tűnik a valóságtól elrugaszkodott gondolatnak, hogy a jelenlegi erdő korábban itt-ott fás legelő lehetett a múltban – innen eredeztethető néhány fa sajátos, nagy koronájú megjelenése, illetve a különösen méretes fák hektáronként igen magas aránya.

Az erdők kezelését az elmúlt évtizedekben a Pilisi Parkerdő Zrt. végezte. A Normafa környékén az állami erdőgazdaság idővel felhagyott a végvágásokkal, majd egy idő után a szálaló (örökerdő) üzemmód kapott elsőbbséget, illetve némely esetben a hagyományos faanyagtermelésből kivonás. 2013 óta a legidősebb erdőterület egy jelentős része a Hegyvidéki Önkormányzat kezelésébe került. Fejlesztéseik révén a terület közpark vonásait erősítik, ami kevésbé fókuszál a természeti értékek megőrzésére, sokkal inkább a látogatók sportolási és szabadidős igényeinek minél teljesebb kiszolgálására.