Miskolc kertvárosias részében, Miskolctapolcán, kis tó mellett terül el a hatalmas idős tölgyekből, bükkökből álló erdő, amit ösvények sokasága hálóz be. Sajnos aligha állítható, hogy a helyi döntéshozók és a lakosok méltó módon élnek a természeti értékekkel – a parkerdei infrastruktúra általános lepusztultsága mellett aktívan károsító tevékenységeknek is bőven láthatók nyomai. Maga az erdő részben talán profitál a gazdátlanságból – öreg erdőkhöz illőn nagy mennyiségű holtfa borítja az alját, amelyet szerencsére nem távolítanak el.

A miskolctapolcai csónakázótó közelében fekvő idős erdőtömb lakott területhez közeli része nem erdőtervezett – vagyis papíron nem erdő. A belső részei védett természeti területen fekvő, állami tulajdonú, 5 hektáros erdőrészlethez tartoznak. Az Adattár szerint 150-160 éves fák alkotják a meghatározó korosztályt.

A jókora tölgyek, gyertyánok és bükkök idős és holt példányai a természetes erdődinamika rendezetlenségével várják a tó lebetonozott partjáról idetévedő látogatókat. Aki tudja, értékelheti. Az erdőnek ez a része nem szerepel az erdőtérképen – vagyis nem erdőként van nyilvántartva. A hagyományos erdőgazdálkodás beavatkozásai alighanem rendre elmaradnak, ami sokak szemében valószínűleg fokozza az elhanyagoltság érzetét, de az erdei élővilág fennmaradása szempontjából mindenképp előnyös. A jelenleg hátsó udvarként használt, de így is fenséges öreg erdőállomány tulajdonképpen nagyszerű kiindulása lehetne egy átgondolt, természetvédelmi elemeket is tartalmazó városi erdőkezelési koncepciónak.

Érdemes megjegyezni, hogy a középkorban gyógyítással foglalkozó bencés kolostor is működött itt – vagyis a barlangfürdő környéke gyarapítja azon helyek sorát, ahol a természeti környezet szentély jellege a hitélet valamilyen formáját hívta életre. Méltó lenne ebből inspirálódva, értő gondossággal továbbra is megőrizni az idős erdőmaradványt.