CSÁFORDI-ERDŐ
CSÁFORDI-ERDŐ
A Csáfordi-, Répce menti avagy Tőzikés-erdő nem csak Nyugat-Magyarország, de bizonyos tekintetben talán az egész ország egyetlen jó állapotú, igazán idős fákból álló síkvidéki erdeje. Márciusban különösen népszerű turistalátványosság. Aki először jár itt kora tavasszal – egészen amíg át nem lépi az erdő szegélyét –, nem lehet igazán felkészülve arra, hogy milyen csodavilág várja odabenn, amikor teljes pompájukban virágoznak a tavaszi tőzikék.
Az erdő a Kisalföld peremén, a Répce folyó árterének kavicshordalékos aljzatán, Csáfordjánosfa település határában található. A 20 hektáros erdőtömböt láprétek veszik körül, illetve maga a Répce folyó is a közvetlen közelében folyik. Két erdőrészletből áll, melyek határán gyalogút, illetve tanösvény vezet. A második világháborúig több száz éven át a Simon család tulajdonában állt, ma állami terület. 1955 óta védett, 2004 óta a Natura 2000 hálózatnak is része. Nem történik benne gazdasági célú fakitermelés. A Fertő–Hanság Nemzeti Park magterülete válhat belőle, ha a sokéves előkészítés után végül megtörténik az övezetek kihirdetése.
A kétszáz évnél idősebb kocsányos tölgyek mellett jelentős méretű magas kőrisekkel és fekete nyárakkal is találkozhatunk. Aljnövényzetének jellegzetes lágyszárú faja a nárciszokkal rokon tavaszi tőzike (Leucojum vernum) – amelyből kora tavasszal több millió tő alkot virágszőnyeget. A növényfaj Répce menti előfordulásának mintegy 15%-a esik a két apró erdőrészlet területére.
Megközelítés: A Csáfordjánosfát Répceszemere irányában elhagyó országút mellett, a falu határától pár száz méterre parkoló található, innen indul az erdőbe vezető földút.
ADATLAP
- NYUGAT-DUNÁNTÚL
- ÖREGERDŐ
- VÉDETT
- NEMZETI PARK RÉSZE
- ÁLLAMI
- FAANYAGTERMELÉST NEM SZOLGÁLÓ
- 20 HA
- 220 - 250 ÉV
FAFAJOK
- Kocsányos tölgy
- Magyar kőris
KÉPGALÉRIA

Tavaszitőzike-virágzás 2022 márciusában
Fotó: Gálhidy László

Idős magas kőris (Fraxinus excelsior) széles támasztógyökerekkel
Fotó: Gálhidy László

Vízállásos nyári időszak – ilyenkor a tanösvény egyes szakaszaihoz jó, ha kéznél van egy pár gumicsizma
Fotó: Gálhidy László