A Bükk-fennsík peremén és az alatta húzódó meredélyen nagyszerű épségben maradt meg az idős erdőtakaró. Főként bükkösök, gyertyános–kocsánytalan tölgyesek és hársas–kőrises sziklaerdők alkotják, sokféle elegyfajjal. Az idős állományok sora 10-11 kilométeren át kíséri utunkat; népszerű kirándulóösvényekről, kilátópontokról csodálhatók meg a vadregényes tájrészlet ősöreg fái. 2018-ban a Tar-kő mellett az egyik legidősebb részében történt véghasználat, amellyel szemben a WWF Magyarország erős kritikát fogalmazott meg a sajtóban.

A 140-200 éves fákból álló öreg erdők láncolata a terepviszonyokat követve a Bél-kőtől a Bánya-hegyig húzódik a Bükk-fennsík déli peremének nyugati részén. Legmagasabb pontjai a 949 m magas Tar-kő és a 904 m-re emelkedő Három-kő. Az Adattár alapján a leginkább Felsőtárkány, Szilvásvárad és Nagyvisnyó községhatárához tartozó 140 évnél idősebb erdők területe meghaladja a 300 hektárt. 190 évnél idősebb állományok is előfordulnak köztük. Állami tulajdonban vannak, védett, nemzeti parki területen. A faanyagtermelést nem szolgáló és a vágásos üzemmódú kezelés nagyjából fele-fele arányban oszlik meg az erdőrészletek között. A jelenleg is folyó hagyományos vágásos erdőgazdálkodás aligha szolgálja az idős erdők természetvédelmi értékeinek megőrzését. (Annak az országosan fennálló abszurd helyzetnek kirívó példája, hogy a természetvédelmi rendeltetésű erdőkben formálisan az erdőgazdálkodás tölti be a természetvédelmi erdőkezelés szerepét.) Ebben a táji környezetben még a természetvédelmi erdőkezelés keretei között is csupán ritkán, eseti jelleggel lehetne szükség bárminemű beavatkozásra – például a turistautakra dőlő fatörzsek haladást akadályozó szakaszának eltávolítására, áthelyezésére.

Aki a Bükkben jár turistaként, valószínűleg eljut a fennsík peremének valamelyik kilátópontjára, ahonnan csodás kilátás nyílik a nemzeti park déli részének erdeire.